Ha a fiamék nálam akarnak enni, fizessék ki

Történet egy zsugorinak titulált anyós szemszögéből.

„Ha a fiamék átjönnek enni, fizessenek. Mióta ezt közöltem, nem beszélünk. Olvasd végig a történetemet és meg fogod érteni!

Régen természetesen eszembe sem jutott pénzt kérni azért, mert nálam esznek. De ennek vége.

A házasságával kezdődött minden. A fiam 1 évvel ezelőtt házasodott meg. Az újdonsült barátnője – akit addig nem is ismertem – terhes lett, így gyorsan elvette feleségül, hogy a gyermek házasságba szülessen. Egy olyan nőt vett el, aki nem tud főzni. Semmi probléma ezzel, én sem tudtam főzni, amikor férjhez mentem, mondjuk én 17 éves voltam, de tudom, már más világot élünk.

Úgyhogy sűrűn át is jártak hozzánk nagyszülőkhöz ebédelni/vacsorázni. Emlékszem, mikor először láttam őket vendégül párként. A menyem húzta a száját valamin, folyamatosan duzzogott, nem értettük mi a problémája. Tisztaság volt és finom, friss étel a szépen megterített asztalon. Persze azt hajtogatta, hogy neki semmi baja nincs, mi baja is lehetne. Egyetértettem, mégsem ez látszott, de annak tudtam be, hogy várandós és csak emiatt lehet hangulatingadozása. Mikor már sokadszorra voltak nálam (már az unokám is megszületett), egyszer egyik távozásuk után azonnal hívott a fiam és fény derült a problémára. A menyemnek az nem tetszik, hogy nem sütök süteményeket és nincs minimum háromfogásos az ebéd, hogy választhasson. Neki mindig is ez volt a baja, csak sosem merte mondani. Pedig mindig megkérdeztem mit szeret és én azt készítettem, de nem volt elég. Természetesen felháborodtam, mire a fiam nekem támadott, hogy bár igazából eddig még nem gondolt bele, de a feleségének igaza van, megtisztelhetném őket azzal, hogy (idézem):

„Minden alkalommal többfogásos ebédet, vagy vacsorát és süteményeket is készítesz”,

hiszen a menyem anyukája is így csinálja, akkor én miért nem tudok többet adni, biztos nem is akarok… Arról meg szerinte inkább ne is beszéljünk, hogy az unokámnak nem szoktam pénzt adni, vagy valami játékot. Szeretném leszögezni, hogy természetesen adtam már pénzt nekik az unokámra és játékokat is vettem, nem egy alkalommal. Ő úgy értette, hogy ezeket minden egyes látogatás alkalmával – tehát hetente többször – meg kéne tennem. Az is fontos része a történetnek, hogy a fiam milliókat keres, én pedig nyugdíjból élek, ráadásul egyedül, mert a férjemet sajnos idő előtt magához szólította az Úr. Szóval a menyem édesanyjához hasonlóan (akik szintén jómódúak), adjak mindent IS, én meg kb. haljak éhen. Hiába mondtam a fiamnak, hogy mennyi pénzből élek és nem azért nem adok többet, mert nem akarok adni, hanem mert nincs miből. Egyszerűen nem engedhetem meg magamnak, hogy hetente több alkalommal többfogásos ebéded, vacsorát, süteményeket készítsek, pénzt és játékot is adjak minden egyes alkalommal. Úgy csinált, mint aki fel sem fogja mit beszélek, még hangosabban ordított a telefonban és végül rám csapta.

Egyébként hiába gazdag a fiam, sohasem kértem tőle pénzt, ő pedig soha nem is adott, de nem is vártam el. Viszont tisztelt engem és a hangját sem emelte fel soha, legalábbis nem emlékszem ilyen, vagy ehhez hasonló szituációra. Teljesen megváltozott.

Egy kiadós sírás után elkezdtem gondolkodni, hogy mitévő legyek. Kitaláltam, hogy én mindent megveszek, ami a menyemnek kell ahhoz, hogy jól érezze magát, de kérem, hogy legalább csak a különbözetet fizesse ki. Csak a plusz dolgokat. Erre mélységesen felháborodott. Újfent hiába hangsúlyoztam neki, hogy értse meg, hogy nincs miből és én csak próbaltam megoldást találni erre a „problémára”. Nekem nem a pénze kell, amit ad, azt mind rájuk költeném. Mint aki meg sem hallotta… Olyat mert mondani, hogy

„Ha ennyire irigy vagy, többé nem vagy az anyám, te nem voltál ilyen!”

Egyszerűen nem akartam elhinni, amit hallok. Miről beszél?! Régen sem kapta meg azt, amit nem tudtam kifizetni és senki sem kaphatja meg azt, amit nem tud kifizetni, könyörgöm. Olyan volt, mintha nem is a fiammal beszélnék. Mikor már felidegesített a stílusával, próbáltam neki tükröt mutatni a következő szöveggel:

„Jó, kérlek, hogy vegyél nekem egy 450 milliós villát, különben nem vagy a fiam”

Ezt mondtam.

Erre ő: „Te nem vagy normális…”

és elköszönés nélkül letette a telefont.

Én csak arra próbáltam rávilágítani, hogy ha egyszer valamit nem tudsz kifizetni, mert nincs annyi pénzed, akkor sem tudod, ha kitagadással fenyegetnek. Egyszerűen nincs rá keret és kész. Nem érti meg!

Nem hajlandó velem beszélni a fiam, én pedig nem tudom mit tegyek, hogy észhez térítsem.”