Vannak elvárásaim. Nem vagyok aranyásó, de ne vigyen olcsó helyre!

FIGYELEM! Jelen cikk egyik olvasónk véleményét tükrözi, aki hozzájárulását adta a cikk megjelenéséhez. Annak érdekében, hogy ne legyen felismerhető, nevét és életkorát megváltoztattuk.

Regina gondolatmenetét olvashatjátok:

„28 éves vagyok, több csalódáson túl. Igenis lehetnek és vannak is elvárásaim egy párkapcsolatban.

A férfi minden tőle telhetőt tegyen meg annak érdekében, hogy elvarázsolja a nőt, aki őt választotta – és viszont. Minden férfi elvárja, hogy egy nő mindig mosolyogjon és ragyogjon. Ez természetes, csakhogy egyesek semmit, de semmit sem tesznek bele a kapcsolatba. Szokták mondani, hogy egy nő akkor ragyog a legfényesebben, ha egy férfi ragyogtatja. Ezzel én maximálisan egyetértek.

Sok pasi, vagy nem viszi sehová a barátnőjét már egy idő után, vagy kiugranak a helyi gyorsétterembe, vagy plázába – de oda is csak nézelődni – hogy történjen valami az unalmas kapcsolatukba. Ezekől még egy túra is ezerszer romantikusabb, ami még pénzbe sem kerül. Sok férfi azt hiszi, hogy a mindennapos jelenléte elég ahhoz, hogy egy minőségi kapcsolatot fenntartson és a nő boldog legyen – tehát szimplán attól, hogy Őnagysága létezik. Persze a kapcsolat elején még az is ragyogtatja a nőt, ha csak ott van vele a férfi és kész – az a bizonyos rózsaszín köd – csakhogy ez nem tart örökké. Egy kapcsolatban az érzések és az elvárások is folyamatosan változnak, ahogy telik az idő. Pár év után után már nem dob fel szimplán a másik jelenléte, úgy, mint a kapcsolat elején, de ez teljesen természetes.

Egy idő után már tenni is kell a kapcsolatért, nem elég csak létezni benne.

Persze, persze ezzel tisztában van mindenki. Vagy mégsem?

Elmesélek egy történetet, csak hogy érthető legyen mi a problémám a mai férfiakkal. Volt olyan barátom, akinek 3 cége volt, fiatal korához képest óriási egzisztenciája. Ennek ellenére én nem vártam el, hogy eltartson. Saját magamat tartottam fenn, napi 9 órát dolgoztam. Amikor összejöttünk, akkor sem hagytam ott a munkámat, pedig kérte. Sajnos voltam már munkanélküli, véleményem szerint borzasztó érzés hosszútávon. Tehát attól, hogy összejöttem egy gazdag pasival, az életem nem sokat változott, nem lett luxus.

Randijaink alkalmával pár helyen jártunk, de egyáltalán nem vitte túlzásba. Szerinte bőven elég volt a lénye és az, hogy sportautóval hurcolássza a fenekemet. Volt, amikor csak céltalanul autókáztunk, mert azt gondolta marha menő dolog és majd nedves leszek attól, hogy egy sportautóban ülhetek és 200-zal megyünk az autópályán. Hát nem tudom… Lehet, hogy 17 évesen élveztem volna és bőven elég lett volna ez egy kapcsolathoz. Csakhogy felnőtt emberek vagyunk és egy elegáns étterembe sem volt képes elvinni az utolsó 1 év alatt, sőt, még nyaralni is csak egy olcsóbb útra mentünk. Még azt is felvetettem neki, hogy kifizetem, csak menjünk egy általam választott, normális helyre és ne az legyen a fő szempont, hogy minél olcsóbb legyen. De nem! Azt kérdezte, miért nem normális hely nekem egy olcsó szálloda? Nekem csak akkor „normális” egy hely, ha drága? Nem, nem csak akkor számít normálisnak egy hely, ha drága, viszont ez a szálloda nemhogy olcsó volt, de még jó se.

De mindegy is, örüljek neki, hogy voltunk valahol – egyszer – egy év alatt… Hú! Hallod… Mindjárt örülök, csak még van egy kis dolgom, várjál…

Micsoda Úriember! Egyszerűen fel nem fogtam ép ésszel, mit gondol.

2 év után szakítottam vele. Ő azt gondolta, azért, mert nem tömte a zsebem pénzzel és nem költött rám milliókat. Azt mondta aranyásó vagyok. Képes volt ilyet mondani. Rám! Egyik exe sem dolgozott mellette, eltartatták magukat. Rájuk mégsem mondott ilyet, soha. Szerinte én voltam a legnagyobb aranyásó az összes kapcsolata közül. Én! Én, aki dolgoztam és azt is felajánlottam neki, hogy kifizetem a nyaralást, csak menjünk néha olyan helyre is, ahová én szeretnék. Teljesen kiakadtam azon, hogy pont engem állít így be. Próbáltam magyarázatot találni erre. Szerintem szégyenében így védekezhetett. Mivel borzasztóan sóher és ezzel szembesítettem, gondolom az volt a legkézenfekvőbb, hogy rám fogja: nekem semmi sem elég, méghozzá azért nem, mert aranyásó vagyok.

Kicsit olyan volt, mintha nem is ebben a világban élne és nem értené mi történik körülötte. Belefáradtam. Talán nárcisztikus. Fogalmam sincs, de már nem is érdekel.
Az Isten mentsen meg még egy ilyen nehéz felfogású, sóher, önimádó pasitól!”