Négy gyermeket szültem úgy, hogy valójában sosem akartam anya lenni

Egy nagycsaládos anya megdöbbentő története.

„Kicsi koromban nem babákkal játszottam, hanem inkább kisautókkal, vagy bármi mással. Számomra sokkal izgalmasabb volt egy száguldást eljátszani, vagy fára mászni, mint babázni. Félreértés ne essék, nem voltam fiús kislány. Szerettem a rózsaszínt és szinte mindig derékig érő hajam volt. De egy élettelen, baba alakú és méretű tárggyal nem értettem, hogyan lehetne játszani és mit. Kínosnak és szánalmasnak éreztem azokat a kislányokat, akik azt játszották egy műbabával, hogy az bepisil, ezért be kell pelenkázni. Nekem ezt még nézni is kellemetlen volt. Hasonlóképp gondoltam az esküvőre és menyasszonyi ruhára is. Valójában sosem szerepelt a vágyaim között. A gondolattól is kirázott a hideg, hogy asszony státuszt kapjak és ezen nem tudott változtatni a gyönyörű, hercegnős menyasszonyi ruha sem. Csak érdekességképp: a Barbie babát szerettem, de az ugyebár egy felnőtt nőt ábrázol.

Amikor tini koromban megkérdezték hogyan látom a jövőmet, abban sosem volt saját gyerek. Egyébként nem azért, mert ne szerettem volna a gyerekeket – egyszerűen csak eszembe sem jutott a gyerektéma, teljesen elkerülte a gondolataimat. Más, velem egykorú lányok már tizenévesen beszélgettek arról, hogy ki mikor és hány gyereket akar. Igazából fogalmam sem volt mihez akarok majd kezdeni az életemmel, de ez cseppet sem zavart, úgy gondoltam bőven ráérek ezen gondolkodni később.

Aztán megismerkedtem életem szerelmével 18 évesen. Ő 23 éves volt akkor, egyetemre járt és a szülei piszok gazdagok voltak. 4 év múlva, mikor 22 éves lettem, megkérte a kezem. Meglepődtem, de mivel szerettem, igent mondtam neki. Ekkor kezdett dolgozni is, saját cégeit irányította. 23 éves voltam, mikor összeházasodtunk. A férjem szüleinek nem igazán tetszett, hogy nem dolgozom. Kitalálták, hogy végezzek el egy körmös tanfolyamot és nyitnak nekem egy saját kis szalont. Nagyon tetszett az ötlet, így boldogan rábólintottam.

Elérkezett a tanfolyam ideje. Már az elején észrevettem magamon, hogy nincs hozzá türelmem és tehetségem sem, de szégyelltem volna félbeszakítani, így aztán végigszenvedtem a tanfolyamot. Félreértés ne essék, szerintem egy szép női szakma a körmös szakma, de nem mindenkinek való. Kézügyesség, kreativitás, szépérzék és kitartás is kell hozzá. Én ezek közül maximum a szépérzéket tudhattam magaménak, de abban sem vagyok biztos. Hamar

úgy döntöttem, hogy inkább „gyorsan” terhes leszek.

Bár gyereket nem terveztem (főleg nem ilyen korán), de inkább szülök, mint hogy egy olyan dolgot kelljen csinálnom, amit nem szeretek. Végül is a gyerekekkel nincs semmi bajom. A szalont bérbe adtuk 3,5 évre.

Amikor a gyerekünk 3 éves lett, a férjem azonnal feltette a kérdést: nem akarok-e elkezdeni dolgozni?

Természetesen nem volt képem nemet mondani, így aztán hirtelen azt mondtam, hogy inkább csináljunk egy kistesót. Erre az ötletre szerencsére felcsillant a szeme. Így volt ez a 3. és 4. gyerekkel is. Nagyon-nagyon szeretem a gyerekeimet, de már nem akarok 5. gyereket. Oké, van bejárónőnk és babysitterünk is, nem csak nekem kell egész nap ugrálnom, de akkor sem akarok öt gyereket. Viszont körmösként sem akarok dolgozni, máshoz pedig egyáltalán nem értek – valójában még ahhoz sem. Igazából nem is értem miért erőltetik, hogy dolgozzak, hiszen olyan gazdagok vagyunk, hogy 100 családot is el tudnánk tartani gond nélkül. Még adományozni is szoktunk, van, hogy milliókat – engem meg dolgoztatni akarnak. Nem értem.”